31

ma kortárs színi előadáson vettünk részt, melynek címe, az abu szimbel meglátogatása. az előadásnak mi, nézők is részesei vagyunk, a díszlet minimalista, csak néhány objekt alkotja, mint a dogville színpada, vagy egy Dalí kép. a sárgásbarna alapszínű térben elszórva található szürreális tárgyak időrendben kapnak kijelölő megvilágítást. két dolog állandó csak, az aszfaltcsík, és a jobb oldalon egyenlő távolságra elhelyezett nagyfeszültségű villanyoszlopok, egyik végükön a gát, másikon talán egész szudán... először kőrakások tűnnek fel, változatos méretben, de mind nagyjából ember magasságú. ezután egy busz, a teljesen rozsdabarna karosszéria; mintha a többi alkatrész elpárolgott volna, vagy feloldódott volna a délibáb tócsájában. egy teve csontváza az út mellett közvetlenül, teljesen lecsupaszítva... életnek semmi nyoma, tehát húsát nyilván a kellékes tisztogatta le a maximális hatás érdekében. hirtelen négy piros figyelmeztető tábla tűnik fel, mind más-más veszélyre hívja fel a figyelmet, szintén egyenletes távolságra egymástól. a háttér kisül a hatalmas reflektortól, vakító fehérség. 

26

bratt, az egyiptológus és frank, a kőműves körbevezetek az amerikai misszió területén medinet habuban. bratt az a fajta akiről látszik, hogy a munkája tényleg a hivatása... minden apró részletet és összefüggést elmesél, és még én, építészként is értem, minden magától értetődő. miközben magyaráz, a szemembe néz, és a hátamon futkos a hideg; teljesen átad mindent, belém lát, mintha érezné ha nem értek valamit, és arról mond még egy mondatot. kérdezek kettőt, és elhiteti velem, hogy az én béna kérdéseim milyen jók, el is hiszem neki egy kicsit. 

frank is csoda figura, a napszemüveges kőműves, aki a templom állagmegóvásán dolgozik, elmesél mindent, a gondjairól a helyi mésszel, a sós kövekről és a talajvízről, meg hogy a mi szakmánk akkor még ugyanaz volt... közvetlen és az az érzésem, tapasztalati úton tud annyit a kőről, mint bárki a mérnökgeológia tanszéken; még egy ok az előítéletek levetkőzésére, hogy még amerikában is léteznek ilyen mesterek.

25

azoknak akik félreértették, amit a piramisokról írtam, itt egy björk szám szövege... erről beszéltem.

I've Seen It All

I've seen it all, I have seen the trees,
I've seen the willow leaves dancing in the breeze
I've seen a man killed by his best friend,
And lives that were over before they were spent.
I've seen what I was - I know what I'll be
I've seen it all - there is no more to see!

You haven't seen elephants, kings or Peru!
I'm happy to say I had better to do
What about China? Have you seen the Great Wall?
All walls are great, if the roof doesn't fall!

And the man you will marry?
The home you will share?
To be honest, I really don't care...

You've never been to Niagara Falls?
I have seen water, its water, that's all...
The Eiffel Tower, the Empire State?
My pulse was as high on my very first date!
Your grandson's hand as he plays with your hair?
To be honest, I really don't care...

I've seen it all, I've seen the dark
I've seen the brightness in one little spark.
I've seen what I chose and I've seen what I need,
And that is enough, to want more would be greed.
I've seen what I was and I know what I'll be
I've seen it all - there is no more to see!

You've seen it all and all you have seen
You can always review on your own little screen
The light and the dark, the big and the small
Just keep in mind - you need no more at all
You've seen what you were and know what you'll be
You've seen it all - there is no more to see!

24

hanyatt dőlve a kerti padon észreveszek három legyet. este van már, a ventillátor lassan pörögve keveri al levegőt, de csak a nehéz meleg áramlik. sötétedik, a nappali 40 fok már lecseng, a legyek meg tökéletesen mozdulatlanul pihennek fölöttem a fikusz három levelén. a levelek néha megrezdülnek, de ők mintha már részei lennének a növénynek. a motoros naplója végén vannak ilyen állóképek, kamerával felvett fotó, a valóság megállt, csak a fizikai idő tellik. megpróbál úrrá lenni a szabályok megszegésén, de csak egy egy apró rezdülésre futja. pedig nem is haladunk fénysebességgel, vagy mégis?

jó érzés nektek írni, szeretek olyasmit csinálni, amit a számomra fontosak értékelnek... 

22

a hangok után most ízek. mézzest rendeltünk egy étteremben luxor egy eldugott kis utcájában. a hely remek, keleti életérzés a lámpástól a mintás metlachi padlón át a szárított pálmalevél-gallyakból rótt tetőig, szindbád mosolyog a sarokban. a mézzes 16 kis edényben érkezik, mindben másfajta különleges, izgalmas ételféle, mind egy egy meglepetés. először a fasírtszerű kofta, várom a sós, borsos húsízt, ehelyett keserédes csicseriborsót érzek. kívánkozik valami savanyú, nyúlok az uborkás paradicsomsaláta felé, várom az otthon megszokott sós-ecetes paradicsomízt. helyette semmi paradicsom, vagy talán egy árnyalat, valahol oldalt a számban; helyette a koriander és kevés kapor tölti meg a nyelvem. a sárgadinnyelé édese indítja újra a kört. nyúlok a joghurtos saláta felé, de ez is megtéveszt, feta, jó zsíros, vastag , és ismét kapor. a grillezett padlizsán igazán gusztusos, nem is tudom hogy lehet végül mégis citromos, savanyú íze. a csirkefalatok curryje talán a legkevésbé meglepő, de azért ez sem az otthon megszokott curry, kesernyésebb, különlegesebb. a köret levelestésztába sütött spenót, remek, remek, végül a töltöttpaprika-töltelékre emlékeztető paradicsomos húsgolyók, de tandori fűszerekkel. a pincérek nem sietnek, nekem se akaródzik, de úgy tűnik, csak én nem vagyok itt európai.

a motorcsónakból az olajszínű nílust bámulom. vastag, ragacsos hullámok hömpölyögnek, a fekete massza méteres darabokban emelkedik és süllyed. belebambulok, és a látvány teljesen absztrachálódik, a 80as évek első számítógpes trükkjei jutnak eszembe, a terminátor meg a mélység titkának víz-lénye. tökéletes tükröződés, hibátlan politúr a csodás görbült felületeken.

vajon mi az utazás igazi szépsége? 

sok túrista (sokadszor is) úgy jön ide, hogy képtelen levetkőzni európai mércéjét. látszólag az eltérő kultúra megismerése hozza ide, legalább is ezt mondja, ha kérdezik. látni akarja. amikor viszont látja, csak a sajátjával tudja összevetni, kritizál, mert az a legkényelmesebb. ahhoz türelmetlen, hogy bele is képzelje magát, hogy legalább egy cseppnyi empátiát tanúsítson, hogy megértse, itt mi miért történik. felületes, és elmulaszt mindent, ami fontos.

nem szoktak emberek idegesíteni, legalább is elég ritka. talán mert szeretek megismerni másfajta gondolatokat, viselkedéseket, még akkor is, ha az enyémek szöges ellentétei. van pár kivétel; az egyik, ha valaki képtelen erre és ráadásul gúnyt űz egy másik emberből, visszaél a helyzetével, ellenséges valakivel, aki nem az... gurgulázó röhögés, önteltség és arrogancia ez... a maximum ami tőlem tellik a legerőltetettebb fintor, ami valaha látható volt az arcomon.

21

átmásztunk a hegyen a királyok völgyébe. felkapaszkodtunk luxor fölé, a hegyen pedig az a szokásos magány és távolság fogadott, ami általában fogad a magasban. semmi újat nem fogok most mondani, nem lesz irodalmi bravúr a leírás, inkább szól ez luxorról, mint az eseményről.

szóval figyelni kezdtem a hangokat. az alapzaj valami mély morajlás, sistergés és kis zakatolás, mintha a szmogfelhőkből jönne, amik tucatnyi vastag rétegben fedik a várost, néhány tájékozódási pont kivételével. a négy léggömb ütemesen, felváltva adagolja a gázt, gyújtja be az égőket, szinte a bőrömön érzem a reakciót a kiáramló gáz és a levegő oxigénje között, vastag, erőteljes égés... néha megszólal egy duda, magas hangra torzulva a távolság miatt, a mélyek elvesznek az úton; nem olyan, mint kairóban, ritka, véletlenszerű, tompa hangok. mintha a komp motorja is berregne, ez már lehet csak hallucináció, csak egy emlék tegnapról. a kattogó dízel a parthoz közel érve hol felpörög, hol lelassul, az eseményt pedig nagyon halk dudaszó előzi meg, amivel a kapitány ad utasítást a gépésznek aki a deck alatt egy zsinórral állít a gázon...valahol a koponyám hátsó felében. a müezzin teljesen szeparálódik az operában, kántálása a fő szólam, ő a szólista, a tenor, monológizál. ma van péntek, majdnem egész nap hallani, unott, fásult, recsegős hang a rossz membrán hangszínével és az asszinkron hangfalak reverbjével enyhén fűszerezve. ránézek a níluson átívelő távvezeték oszlopaira, ahogy kilógnak a felhőkből, a kábelek parabolaívére; és mintha hallanám az áram percegését, egy középmély zúgó hangot. persze ez már tényleg csak emlék. felállok, lépek kettőt, és egy arrébbrúgott kő fémes hangon koppan... mintha valami megváltozott volna, az érzékelés átalakul és a világ megszokott rendje felborul... furcsa érzés, hiba a mátrixban, de aztán a következő lépéssel minden visszatér a megszokott kerékvágásba, a kő hangja kő, az ég színe kék, a poron megcsúszik a cipő. és elindulunk lefelé a sírokhoz.

18

felmértem az aknasír száját, elpakoltam a szintezőt, és visszatettem a zollstockot egy kőműveskanál és egy emberi alkar mellé... mi a szar? tényleg egy emberi alkar... azért egy ásatás elég morbid dolog... 

16

először azt gondoltam, a régész kollegák teljesen más világban élnek. olyasmivel foglalkoznak, aminek nincs primer haszna, értelmetlen régi dolgokkal, amiknek semmi hatásuk a mára, ami meg mégis van, azt nem ők fedezik fel, hiszen az már része a kultúránknak. itt meg is álltam volna, de utálom, ha nem értek valamit.

szóval rájöttem, ugyanaz érdekli őket, ami engem is, az emberek, és a viszonyaik. én örömöm lelem abban, ha megértem, valaki miért tesz úgy, ahogy. ők pontosan ugyanezt teszik. régi emberek szokásait vizsgálják ugyan, de ez a lényegen nem változtat. úgy tűnik, ők is örömüket lelik, és ezért tisztelem őket, és mivel ezt megértettem, én is örülök. ezt a dolog liberális oldaláról üzenem a dolog konzervatív felére, ha fogalmazhatok ilyen sarkítva :)

15

a múmiák nem tűntek embernek. kicsit félelmetes és egyúttal furcsán ambivalens gondolat, hogy mi is így végezzük, bár most, amikor írom ezt, nem érzem, csak értem. tárgyakká változunk, amik nem jelentenek semmit ahhoz képest, amit most jelentünk másoknak.

az jutott eszembe, amikor kyle a south parkban csalódik a vallásában: ‘mi van, ha a keresztények gondolják jól, és mi tévedünk, és megszívjuk?’ bebalzsamozták a halottaikat, mert ha azok örökké fenn maradnak, garantálják a túlvilági öröklétet. de elbomlottak. persze a hit a lényeg.

14

egyiptomot biztos szerette volna Corbu... nem hogy longitudinális város, longitudinális ország! bár tökéletesen elfér egy szabványos A méretű térképen, a lényeget mégis egyetlen vasútvonal lefedi, a nílus mentén. az út kairóból luxorba 40es tempóval 11 óra, a késés permanens 2 óra. itt nem siet senki...

13

furcsa mód nem nyűgözött le annyira, amenyire vártam volna... valahogy most nem volt meg az a hangulat, vagy tudatállapot... ott állt ez a hatalmas rakás kő, amit ezer évekkel ez előtt hordtak össze, kézi erővel, és mégis olyan egyértelműnek tűnt. nem volt benne semmi misztikus, semmi emberfeletti - pont az emberfelettisége tette emberivé.

a halotti kamra viszont a turisták ellenére is hihetetlenül erős térnek tűnt. a tömör, áthatolhatatlan gránit és mészkő teljesen körbezár, a külvilág klímáját, hangjait és szagait teljesen kirekeszti... ez a tökéletesen izolált tér, kevés ennyire magányos hely lehet a földön.

11

az alacsony, cingár taxis a kocsihoz vitt minket; nem vezetett, ha tehette volna hátára vett volna mindannyiunkat... igen, valószínűleg itt még ez az 1800 forintnyi font is drága egy ilyen fuvarért, mégis az igyekezetet láttam a szemén. egy pillanatra elfáradt, láttam, hogy leplezni próbálja.

a száguldás az üres városon át százhússzal egyfajta eufórikus állapotba hozott, a táj akár egy számítógépes arcade, villogó vörös jelzőfények a mecsetek minaretjein, a sávok között vadul cikázó autó, a levilogott többiek, egy gyalogos, ahogy félreugrik; ez a hihetetlenül más világ egy csapásra díszletté változik... sofőrünk büszke, a vadonatúj kocsira (bár alig gyorsul), vezetői tudására, fölényére az úton, és ott az anyósülésen értem is miért. büszkén mutatja, cairo by night, beautiful sir...

mély és mindent megtöltő narancs illat... ez az első benyomás, egy nagymama lakásának illatára emlékeztet. az eklektika a második; egy kairói lakás a helyi szokásokkal, építészeti attribútumokkal; kék spaletta, aranyszegélyes villanykapcsoló, csövek és szelepek mindenhol. benne magyar bútorok a századforduló szecessziójától a modernig, a szőnyegekkel és kiegészítőkkel hordoz valamit a polgári lakások eleganciájából, egy lehelletet emlékeztet a kubai klasszicizmusra. holnap indulunk a kopt negyedbe és a kairói múzeumba, egészen fellelkesedtem...

12

a taxi 5 font. de fejenként, az autó nyilván többet fogyaszt ha többen ülnek benne... minden városnak megvan a maga alapzaja, itt ezt véletlenszerű hangerejű, magasságú és hangszínű dudaszó jellemzi. a dudálás minden funkcióját elvesztette. eleinte - ez nyomokban még felismerhető - nyilván a gyalogosok és a többi autós figyelmeztetése volt a célja; jelezte, hogy légy óvatos, gyors jármű közeleg. a dudálás egyre gyakoribb lett, mostanra megszokássá silányodott; a sofőrök véletlenszerű gyakorisággal nyomkodják, és az állandó dudaszó miatt figyelemfelkeltő funkciója is elveszett...

jó érzés beilleszkedni, együtt rohanni az autósorok közt az arabokkal, átvágni a kereszteződésen a száguldozó autók közt, kicsit ez is szabadság...

hogy őszinte legyek, ez az öngyújtó nyilván értéktelen. régi. ez minden. ugyanolyan átverés, mint az az olajlámpás, ami rézoxid-bevonata miatt legalább száz évesnek tűnik, de öntéshibái kísértetiesen hasonlítanak egy másikra, amiből egy zacskóban van még tíz darab. ami értékessé teszi, az te magad vagy, idejössz egy másik kontinensre, és azt hiszed, ha megveszed, te lehetsz indiana jones, a cowboykalap és az ostor jön vele magától, ahogy a szikár nézés miközben rágyújtasz vele a következőre... rágyújtasz, beszállsz a duplafedelesbe, letolod a szemüveget a bőr repülőssisakon, hátracsapod a fehér sálat, felberreg a motor és belerepülsz a naplementébe... minden az öngyújtóval kezdődik, és ezért az útért az a 40 font igazán baráti ár...

sosem tudhatod, mire is gondolnak valójában; sejted, hogy nem önzetlenek, bár lehet, ezt csak a magyar agyam mondatja velem... de jó ez az interakció, nincs tétje, csak a dolgok rendje, a reakciók, amik gyönyörködtetnek... behív az üzletbe, elsüti a három szót amit magyarul tud, a hármat a háromszázból, amiből él... én leírom neki, hogy ‘hogy vagy?’, és örülök, hogy tanul valamit; ő örül, hogy megnézem az árut. kezet fogunk, mosolyog, minden változatlan, és mégis történt valami, két benyomással több lett a Tudás.